id. Lelkes István (1908 – 2000)
festőművész
1934-ben fejezte be festészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Szőnyi István, Glatz Oszkár és Baranski E. László voltak. Grafikai tanulmányokat is folytatott Olgyai Viktor és Varga Nándor Lajos növendékeként.
1940-es években Kőszegen tanított, művészeti munkássága is jórészt ide kötődik. A nagyközönség számára két könyvben mutatta be e város gazdag műemlékeit. Írt rajz tankönyvet, valamint több művészetelméleti tanulmányt.
1959-ben ábrázoló geometriai diplomát is szerzett.
1964-ben olasz állami ösztöndíjjal Rómában folytatott művészettörténeti kutatásokat.
43 évig tanított középszintű és felsőoktatásban, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán adjunktusa, majd nyugdíjazásáig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészeti Karán az Ábrázoló Geometria Tanszék docense volt.
Művészeti tevékenysége az iparművészetre is kiterjedt, ahol jórészt az egyházművészet terén alkotott, itt főleg belső berendezéseket és kegytárgyakat tervezett, de számos freskót is festett.
1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztjével tüntették ki.